2013. december 30., hétfő - 0 megjegyzés

Marry Xmas, vagy mi a rosseb

Nagyon nagyon…  Nagyon gáz a karácsony. Utálom. Mi értelme? Régen szerettem, mikor még volt miért, ünnepelnem, de ma már?... Békén lehet hagyni… komolyan. Mármint hát terveztem.
Terveztem 24.-ére egy nagy wow estet, vagy filmezést, kakaózást, alvást stb stb. de hát… ugye bár ezt nem lehet. Mert miért lehetne. Evernek muszáj mindent a nyakába sózni, nem?
Na de az elején.
Nem volt meg a feelingem, meg úgy kb senkinek se. Mindenki azzal indította a reggelt, hogy haldokolt, a hangulat egyenlő volt egy kivégzésre váró emberekkel teli szobáéhoz. Bár ha belegondolok ez nem meglepő. Akik a suliban maradtak, azoknak mind meghaltak vagy kitagadták őket a szüleik, családtagjaik meg úgy mindenkijük, aki miatt ünnepelhették volna a karácsonyt.  Egyedül Manson tudott valamilyen kis mosolyt erőltetni magára, és rögtön reggel köszönteni egy boldog karácsonyt öleléssel de… láttam rajta hogy nem az igazi… neki se. Néha egyébként őt jobban sajnálom, mint magamat. Mégiscsak a vérszerinti családját vesztette el… Nekem meg végül is itt van apám, nem igaz?... ( bár ja, sokat nem érek vele se de hé! Nézzük a dolog jobbik oldalát, a laptopomba erősebb videokártyát tetetett. )
Apa dél körül megkeresett engem meg a többieket, hogy segítsünk neki. Az iskolai előadásra nem talált embereket ( fura.. nem? ) és hogy legyünk olyan aranyosak, ha már úgyis mindenhol ott vagyunk, legyünk a suli közösségi életében is aktívak, és lépjünk fel.
Aha aha aha
Nagyon elhitte…
De ja.. végül is muszáj volt. Nem akartam megint elzárást, meg más se.  Azért a beosztás adta…
én volt a krampusz. ÉS SZAR FESZÜLŐS GECIT KELLETT HORDANOM. Kényelmetlen volt és irritált. Ah… de hé, legalább volt láncom. Az tetszett, meg hát Pít is szenvedett, de neki legalább jól nézett ki a ruhája… ő miért kaphatott menő szerelést? Ez köcsögség. Diszkrimináció. Bassza meg magát aki kitalálta…
Cammie volt az angyalka. Ő is szenvedett. Akkorákat röhögtem rajta. A szárnyával mindig mindenkit pofán vágott. Ráadásul szabályosan zaklatták a srácok. Meg Manson is angyal volt ( milyen meglepő, de komolyan)
az a beleélés… erre született látszik, hogy szaloncukrot dobáljon a lassan elaludni készülő nagyközönségnek.
Eric és Szofi szívták viszont meg a legjobban. Furcsa módon nem én voltam a manó, hanem szofi. Srácok… olyan pirosító mennyiséget kentek az arcára, hogy az öreg nénik is megirigyelték volna! Meg szeplőket rajzoltak rá, meg fülek és kész! Nem bírtam, sírtam a röhögéstől. Fetrengtem a padlón, nem bírtam.  Belém is rúgott, de megérte. Teljes mértékben.
Kár, hogy nem készült kép, de komolyan
 és hát Eric. Eric volt egymagában Rudolf. Nagyon hozta a szerepét. Állt, mint egy nyomorék, és dülöngélt. Meg percenként megkérdezte mikor lesz már vége. Jó mondjuk én is kérdezgettem, meg Pít is.. Mondom, szenvedtünk. De nem csak mi.
Kellett még egy Mikulás is, és hát.. nem találtunk.
nekem viszont volt egy jelöltem. Dorian 2 napja nem volt suliban, mert „ beteg” volt. persze ez csak a publikus változat volt. Valójában apa elmondta, hogy minden évben kiveszi a 23 és 27.-e közötti időszakot szabadságnak,de hogy miért, azt meg csak én tudtam.
Szóval még a nagy fennforgás előtt elmentem hozzá, meg akkor már el vittem neki a szülinapi ajándékát. Bezony. Dorian 24.-én ünnepelte a… a szülinapját. Én voltam az egyetlen aki felköszöntötte. Ez valahol azért szomorú, nem?...
Viszont egész jól fogadta., Meglepett, de örültem neki. Igazából arra számítottam, hogy elküld melegebb éghajlatra. Kellemes csalódások.
Meg az is, hogy eljött velem a karácsonyi előadásra.
Jó mondjuk.. talán azt elfelejtettem neki mondani, hogy ő lesz a Mikulás de..de… mondani akartam, tényleg! Csak.. elfelejtettem.
És hát ott már nem fordulhatott vissza. Apa úgy örült Doriannek mint majom a fakrának. Rögtön be is öltöztettük.
…
Srácok én még életemben nem láttam olyan ijesztő Mikulást, mint amilyen Dorian volt. Én először rendesen megijedtem. Aztán kiröhögtem.  Az a fej amit vágott…. Az elején rettentő vicces volt. Aztán rájöttem hogy tényleg gyűlöli de… azért még vicces volt.
Énekeltünk, Pít gitározott, Dorian morgott, Szofi le baszta a cuccait egy helyre aztán eltűnt az éterben. Cammie próbált mosolyogni végig, nem jött össze neki. Eric szenvedett, látványosan, Manson meg.. Manson volt. Szerintem élvezte…

Az előadás után „buli” volt. Party hardban. Karácsonyi zenék, csengőszó, kiskarácsony satöbbi. Mindenki elment átöltözni. Dorian már ment volna haza, de nem engedtem neki.
Hahahaha. Nem azért rángattam el, hogy lelépjen idő előtt, nem? Nem azt vártam, hogy részegedjen, táncoljon, bulizzon, csak hogy engedje el magát. Szerettem volna ha valami kis életet tudnék bele lehelni. Nem tehetett arról, amiről, és bárhogy is néztem, szar volt látni, hogy „szenved” .
Fél óra győzködésembe telt, de maradt! Heronak éreztem magam.
Szóval átöltöztünk, aztán Pít összeszedte a kis csapatot, és kimentünk a törzshelyünkre.
Vittünk temérdeknyi piát, hangfalat, zenét, és kezdődhetett a valódi ünneplés.
Megint sikerült berúgnom, de.. de nagyon. Mármint még magamnál voltam de.. azért már dölt belőlem a hülyeség.
Még emlékszem arra, hogy Doriant sikerült leitatnom. Megint ki basz be előbbet játszottunk… Nem, nem nyertem, de ő se! Sikerült olyan erős alkoholokat vinnünk, ami még az ő pici szervezetének is beadta az áment. Mondjuk hamar felbaszott, mert szokása tajtrészegen mindenkire rámászni, szóval nagyjából fél óra után haza toloncoltam. Vagyis félútig, mert én még vissza akartam menni. Viktor haza vitte. Remélem otthon is maradt. Ilyen nem játszunk többé.
A maradék időből érdekes dolgok sültek ki. Sikerült bemennem a fiú wc-be pisilni, és csak onnan tudtam, hogy rossz helyen járok, hogy Píttel összefutottam. Részegen minden jelzés lány wc-t mutat, oké?

Aztán… nem tudom.. beszélgettünk… feljöttek a régi dolgok és… ja… Megcsókolt, én meg viszonoztam… Nem tudom, hiányzott és… kicsit úgy éreztem magam mint amikor még minden rendben volt. Aztán eszembe jutott, hogy nem kéne és mindent elbasztam.
Eltoltam, aztán rohantam mint a hülye, pedig… nem is tudom… nem kellett volna, de mégis.. vagyis.. fogalmam sincs. Azt hiszem megijedtem. Néha még mindig visszatér hogy talán szeretem… mármint szóval… ez bonyolult.
Az este onnantól kezdve off volt nekem. Visszamentem a szobámba, hihetetlen gyorsasággal kijózanodtam, és próbáltam elaludni. A fejem fájt, és kattogott az agyam Píten.
Még mindig fáj ez az egész. Jó, hogy barátok vagyunk, hogy legalább így nem vesztettem el de… áh.
Csak magamat baszom fel. Azzal érveltem magamnak, hogy csak részeg volt, és hát.. tényleg. Valószínű, hogy csak részeg volt..
 de és ha nem?
apácának megyek… papnak, vagy még jobb, urológusnak. Ezek közül egyiknek sincs gondja a szerelemmel, mert a közelükbe se kerülnek.

Jó tanács. Vájjátok ki a szíveteket. Jobban jártok.  


C. Everlice. M.
- 0 megjegyzés

Karácsony.

Nem is tudom hogy kéne belekezdeni ebbe a bejegyzésbe... Jó volt a buli hétvégén csak fele kiesett.
Blackout.

Utólagos Mikulás buli volt és a legviccesebb az volt, hogy minket kértek meg rá, hogy adjunk elő valamit. Igazából meg is értem. Mindig bajba keveredünk, velünk van szinte a legtöbb gond a suliban és a diri úgy gondolta, hogy ennyit elvállalunk a sok szarságaink után. Nos, Gray volt az, akit magunkal rángattunk, tekintve, hogy mindig mindenhova ő jön velük - sajnos - így elég sok balhéban részt vett akarva, akaratlanul.
Valami idióta műsorral indítottunk 7kor a díszteremben. A szerep osztás volt a legjobb része tekintve, hogy Gray volt a Mikulás. Nevetségesen nézett ki. Csak képzeljétek el... ott ült középen, hatalmas fehér szakállal, piros cuccban. A lába folyamatosan járt az idegességtől és olyan arcot vágott, mint, akit kivégzésre visznek. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Vajon egy Karácsonyi műsorban eljátszotta volna Jézust? Haha.
Én voltam Everrel a krampusz, és istenem.. milyen jól nézett ki abban a fekete feszülős cuccban a piros kis szarvaival. Khm.. szóval szokásomhoz híven bevetettem a csajozós oldalamat. Mennyi rossz kislány volt idén az iskolában. Haha. Viszont Ever nem igazán érezte át a szerepét. Lóbálta a láncot össze-vissza, ami a kezében volt és végig unottan bámult maga elé. Ha jól emlékszem Mansont tökön is vágta vele. Szegény azért tartotta magát. Próbált nem összeesni. Én meg csak röhögtem. Végülis tök mindegy neki, úgysem használja.
Cammie és Manson voltak az angyalok. Hát igen... Cammie úgy nézett ki abban a ruhában, mint egy istennő, a cuki kis szárnyaival. Egyszer rá is csaptam a seggére, de majdnem pofon vágott. Nem volt szép. Manson viszont élvezte a dolgot. Elvégre úgyis az, ami. Ő volt az egyetlen, aki végig mosolyogta az egészet és szórta a szaloncukrokat meg a csokikat, mint valami idióta.
Aztán ott volt Eric is. Rajta szakadtam a röhögéstől. Eric, mint Rudolf a rénszarvas. Nagy piros orral. Istenem. Az est fénypontja volt úgy látni őt. Neki is ahogy néztem rohadt sok kedve volt hozzá, mert folyamatosan csak morgott. Igazából megértem őt is. Leégette magát mindenki előtt.
Sophie egy kis késéssel ért csak be. Akadt egy kis problémája a manó ruhájával. Sophie egyszerűen fogta magát, besétált morogva és lebaszta a földre a hatalmas zsákot, ami tele volt édességgel és annyit tett hozzá, hogy "Basszátok meg".
Szóval a műsor végülis úgy, ahogy lezajlott. Mindenki rohant vissza a szobájába átöltözni. Végre túl voltunk rajta. Gyorsan felvettem a Converse tornacipőmet egy fekete csőfarmerrel, amin hiába volt öv, kicsit kilátszott hátul a babakék alsónadrágom. Felvettem hozzá egy fehér Famous pólót. Befújtam még gyorsan magam valamivel. Kis hajigazítás, aztán mikor a tükör előtt megint megállapítottam, hogy ma is túl tökéletes vagyok, elindultam.

Mire visszaértem, zene és világítás volt már, de még nem voltak bent túl sokan, szóval összeszedtem a bandát és kiszöktünk velük a bárba iszogatni kicsit meg csempésztünk be valami piát is még. Suli előtt még rágyújtottunk páran, aztán a megfelelő alaphangulattal mentünk be, mire elég sokan voltak már ott. Bevágtunk a tömegbe és csapattuk.
Kicsit később megint kimentünk suli elé, megittuk a maradék üveg piánkat és egy-két "cigi" is körbejárt, aztán... képszakadás. Egy két dologra emlékszem, de nem túl sok mindenre. Inkább csak az, amit meséltek. Durva buli volt.
Az megmaradt, hogy valamikor berángattam Evert a fiú wc-be. Aztán történtek dolgok. Ever te erre vajon hogy emlékszel? Neked is megvan még a kép, amikor a falhoz nyomtalak, félkézzel megtámaszkodtam a fejed mellett és egész közel hajoltam hozzád? Nem nagyon tiltakoztál, ha jól emlékszem, sőt. Kicsit közelebb is hajoltál és megcsókoltál. Szenvedélyesen, forrón és nem bírtál betelni a csókjaimmal, mintha erre vártál volna már régóta. Vagy talán tévedek? Nem hiszem. De én is élveztem. Lassan felcsúsztattam a kezem a karodon, felérve az arcodhoz és beletúrtam a hajadba, miközben teljesen hozzádsimultam. Átkaroltad a nyakam és lassan feltűrve kicsit a pólódat elkezdtelek simogatni. Aztán... ennyi volt. Távolabb toltál magamtól, hogy nincs köztünk semmi és hiba volt ez az egész, majd kirohantál. Értetlenül néztem utánad és fogalmam sincs, mi üthetett beléd akkor.
Mindig a legjobb dolgokra emlékszem az ilyen estékről. De hogy a többiekkel mi történhetett... fogalmam sincs. Hallottam ezt azt, de nem az én dolgom. Viszont Gray lerészegedett. Igen, erre tisztán emlékszem. Soha nem fogom elfelejteni. Életemben először láttam részegen, remélem, hogy nem utoljára.


PS
2013. december 27., péntek - 0 megjegyzés

Zavaros és mély érzések.


Annyi mondandóm lenne, mégsem tudok semmit sem leírni. Annyi dologgal vagyok tele, hogy el sem tudom mondani egy levegővel, és most mégis.
Csak ülök,és nézem a napfelkeltét. Csak egyszerűen itt vagyok, nem is élek. Azt mondom másra, hogy sok, vagy éppen túl kevés, és sohasem pont elég, közben én is ugyan ilyen vagyok. Egy ember sem lehet pontosan elég, valami hiba mindenkiben van. Nem a tökéletességre gondolok, mert ember, annak még csak a közelében sem járt, sőt, még csak távolról sem szemlélhette. Én sem közelítem meg sehonnét, itt nem erről van szó. Egyszerű a helyzet: én is olyan akarok lenni, mint aki egy filmben él. Soha sem lenne semmi gondom.. soha, ebben a kibaszott világban. és minden történetemnek happy end lenne a vége. Most nem tudom hol is tartok valójában. Egy biztos. Két dolognak ezen az átkozott világon ára van; a boldogságnak, és az időnek.

"Én vagyok az a lány, aki gondolkodás nélkül hátrahagyna mindent, csak hogy 10 percre láthasson. Akit nem érdekelne, hogy lekési a járatát, csak hogy meg tudjon inni veled valamit. Aki átszelné az egész várost egy ölelésedért. Akinek minden nap apró kis beszélgetések játszódnak le a fejében veled. Aki akaratlanul is mosolyog, ha mosolyogni lát. Aki a te szemeidet keresi elsőként a tömegben. Akit egy pillantásoddal olyan zavarba hozol, mint senki más. Aki ennek ellenére mindenével azon van, hogy elfelejtsen téged, de mégis mérhetetlen boldogság tör rá amikor írsz, mert hirtelen újra reményt adsz, hogy talán te is hasonlóan érzel iránta."

Na jó, kezdjük inkább az elején.
Ma megint sok dolgon kattogott az agyam. Egyre inkább kezdek mélypontra kerülni, de még fogalmam sincs hogyan is mászhatnék ki ebből, ha mindig rásegítenek valami hülyeséggel. Ma is újabb pletykákat hallottam a suliban, mondjuk már fel sem veszem őket. Egy pletykát nem lehet megcáfolni. Hamarosan lesz más témájuk. Sokszor elgondolkozom viszont azon, hogy mikor is rontottam el ennyire a dolgokat, hogy én vagyok az egyik fő téma az iskolában. Talán az iskolai bulin kezdődhetett az egész. Egy hülye kis félreértés és máris nagy hírnevet szerezhetsz magadnak az iskolában. Nagyszerű.
A másik dolog, pedig az, hogy szerencsétlen vagyok a szerelemben. Mindig is vonzódtam a rosszfiúkhoz, de nem tudom miért. Kicsit félek ettől az egésztől. Össze kéne szednem magam. És el kéne felejtenem...
Talán eddig magamnak sem vallottam be, de érzek iránta valamit. Érzem, azt a bizonyos érzést. Mindig őt keresem a tömegben. Sokszor odapillantok félszemmel, hogy engem bámulhat-e éppen, vagy hogyan néz rám. Elgondolkozom, hogy mi járhat a fejében? És próbálom átvenni az irányítást, mint régen másoknál, de vele más. Nála nem érzem magam akkora játékosnak, inkább én kapom az áldozat szerepét. Kerülnöm kéne.

"Még harcol ellened az egyik énem a másikkal. Úgy tűnik most is éppen zuhanok feléd és előre fáj a vége. Csukd be a szemed, ne lásd a tegnapunkat és velem se mást. Menni hagylak, pedig több kell belőled, mert a hétköznapok itt megölnek, mikor hozzád bújnék előled, de csak zuhanok feléd, el se képzeld mit tesz velem a sok apró részlet. Elkábító szeretettel visszaélsz te is, mint minden ember. Mit szeretnél, mit szeressek benned?" - soha sem tudhatod meg, mit érzek valójában.


- szoffancs.
- 0 megjegyzés

2013.12.27

Kissé szkeptikus vagyok a karácsony ünnepével szemben ha fogalmazhatok így, bár való igaz, ez korántsem fedi a valóságos, hisz ösztönös gyűlöletet táplálok ez ünnep iránt. 2000 év alatt mit sem változtak a dolgok. Bár az emberek java része már szinte megfeledkezni látszik arról, mit is ünnepelnek valójában, mégis ott van az Ő arca mindenhol, az Ő neve mindenhol, és persze Ő maga is beférkőzik még legkisebb résen, a láthatatlan falon is... Undort keltő személy Ő maga élve s holtan egyaránt.
És vele kell osztoznom születésem napján. Mint ahogy minden máson, és mellette bizony nekem nincs nevem, márpedig ez helytelen, hisz én vagyok az egyenlőség mellette, én vagyok aki miatt létezhetett, aki miatt létezhet. Isten kegyei, és az emberektől kapott kiváltásága halála után majd' 2000 évvel is fennmaradt. 

Minden évben. Minden évben három napig emlékeztetnek rá, hogy a nevemet oly könnyedén tiporta sárba, égette el, tette a semmivel egyenlővé, mint ahogy a tökéletes gyilkosságokat szokás. 
Valóban ünnepelnem kéne? Valóban ünnepelnem kéne az Ő  születését?
Erre a három napra szokásomhoz híven ez évben is szabadnapra kényszerültem, noha bár nem sok kedvem volt a diákok köreiben lenni, de otthonom üressége sem volt sokkal kecsegtetőbb lehetőség. De mégis inkább választottam ezt, mintsem lépten, nyomon az ünnepi jókívánságaikkal halmozzanak el.
Demestius készséges, bár minduntalan rákérdez, miért utálom olyan nagyon ezt az ünnepet. Én vagyok az egyetlen tanár, aki soha nem hajlandó megjelenni az karácsonyi ünnepélyen.
Rossz emlékek – válaszolom minduntalan, bár már kezdek belefáradni.
Mindenesetre ez egy kellemesebb válasz, mint semhogy elmondjam neki a valódi okot, s ezzel felfedni magam. Neki megadatik, amit akar, válasz, és nekem is megadatik a fennmaradó álarc.

Ez a karácsony mindazonáltal más volt, mint a többi.
Jobb? Kellemesebb? Nem igazán tudom, milyen szó is illene rá. Talán csak az egyszerűen másabb…
Everlice váratlan betoppanása szerény hajlékomba, és az egyszerű felköszöntése, amely személyemet illette, és amivel születésem napját, mint inkább a karácsonyt köszöntötte meglepő, mégis kellemes újdonság volt számomra.
Kellemesen érintett a jelenléte, noha először tolakodónak, gúnyosnak tartottam látogatását. Felician gravíroztatott bora után nemigen sok jóra számítottam.
Az a lány minduntalan képes meglepni a legegyszerűbb dolgaival is.
Elérte végül, amit 2000 év alatt senki és semmi nem volt képes: eloszlatta a gyűlöletemet December 24.-e iránt. Egy egyszerű nappá vált. Egy egyszerű nappá, amelyen oly sok év után én magam is ünnepelve lettem.
Szerettem volna, ha velem marad aznapra, ám, mint ahogy az várható volt, kötelessége volt megjelennie az ünnepségen mind apja, mind barátai miatt.
75 éve tanítok a Hellgate Constantine Akadémián. 75 év alatt egyszer sem voltam hajlandó kitenni a küszöbön a lábam december 24-25.26.-án… de mint ahogy említettem, ez az év más volt… Jobb volt? Kellemesebb? Egyszerűen csak más…

- 0 megjegyzés

Broken Diaries

Diaries

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)