Annyi mondandóm lenne, mégsem tudok semmit sem leírni. Annyi dologgal vagyok tele, hogy el sem tudom mondani egy levegővel, és most mégis.
Csak ülök,és nézem a napfelkeltét. Csak egyszerűen itt vagyok, nem is élek. Azt mondom másra, hogy sok, vagy éppen túl kevés, és sohasem pont elég, közben én is ugyan ilyen vagyok. Egy ember sem lehet pontosan elég, valami hiba mindenkiben van. Nem a tökéletességre gondolok, mert ember, annak még csak a közelében sem járt, sőt, még csak távolról sem szemlélhette. Én sem közelítem meg sehonnét, itt nem erről van szó. Egyszerű a helyzet: én is olyan akarok lenni, mint aki egy filmben él. Soha sem lenne semmi gondom.. soha, ebben a kibaszott világban. és minden történetemnek happy end lenne a vége. Most nem tudom hol is tartok valójában. Egy biztos. Két dolognak ezen az átkozott világon ára van; a boldogságnak, és az időnek.
"Én vagyok az a lány, aki gondolkodás nélkül hátrahagyna mindent, csak hogy 10 percre láthasson. Akit nem érdekelne, hogy lekési a járatát, csak hogy meg tudjon inni veled valamit. Aki átszelné az egész várost egy ölelésedért. Akinek minden nap apró kis beszélgetések játszódnak le a fejében veled. Aki akaratlanul is mosolyog, ha mosolyogni lát. Aki a te szemeidet keresi elsőként a tömegben. Akit egy pillantásoddal olyan zavarba hozol, mint senki más. Aki ennek ellenére mindenével azon van, hogy elfelejtsen téged, de mégis mérhetetlen boldogság tör rá amikor írsz, mert hirtelen újra reményt adsz, hogy talán te is hasonlóan érzel iránta."
Na jó, kezdjük inkább az elején.
Ma megint sok dolgon kattogott az agyam. Egyre inkább kezdek mélypontra kerülni, de még fogalmam sincs hogyan is mászhatnék ki ebből, ha mindig rásegítenek valami hülyeséggel. Ma is újabb pletykákat hallottam a suliban, mondjuk már fel sem veszem őket. Egy pletykát nem lehet megcáfolni. Hamarosan lesz más témájuk. Sokszor elgondolkozom viszont azon, hogy mikor is rontottam el ennyire a dolgokat, hogy én vagyok az egyik fő téma az iskolában. Talán az iskolai bulin kezdődhetett az egész. Egy hülye kis félreértés és máris nagy hírnevet szerezhetsz magadnak az iskolában. Nagyszerű.
A másik dolog, pedig az, hogy szerencsétlen vagyok a szerelemben. Mindig is vonzódtam a rosszfiúkhoz, de nem tudom miért. Kicsit félek ettől az egésztől. Össze kéne szednem magam. És el kéne felejtenem...
Talán eddig magamnak sem vallottam be, de érzek iránta valamit. Érzem, azt a bizonyos érzést. Mindig őt keresem a tömegben. Sokszor odapillantok félszemmel, hogy engem bámulhat-e éppen, vagy hogyan néz rám. Elgondolkozom, hogy mi járhat a fejében? És próbálom átvenni az irányítást, mint régen másoknál, de vele más. Nála nem érzem magam akkora játékosnak, inkább én kapom az áldozat szerepét. Kerülnöm kéne.
"Még harcol ellened az egyik énem a másikkal. Úgy tűnik most is éppen zuhanok feléd és előre fáj a vége. Csukd be a szemed, ne lásd a tegnapunkat és velem se mást. Menni hagylak, pedig több kell belőled, mert a hétköznapok itt megölnek, mikor hozzád bújnék előled, de csak zuhanok feléd, el se képzeld mit tesz velem a sok apró részlet. Elkábító szeretettel visszaélsz te is, mint minden ember. Mit szeretnél, mit szeressek benned?" - soha sem tudhatod meg, mit érzek valójában.
- szoffancs.
Csak ülök,és nézem a napfelkeltét. Csak egyszerűen itt vagyok, nem is élek. Azt mondom másra, hogy sok, vagy éppen túl kevés, és sohasem pont elég, közben én is ugyan ilyen vagyok. Egy ember sem lehet pontosan elég, valami hiba mindenkiben van. Nem a tökéletességre gondolok, mert ember, annak még csak a közelében sem járt, sőt, még csak távolról sem szemlélhette. Én sem közelítem meg sehonnét, itt nem erről van szó. Egyszerű a helyzet: én is olyan akarok lenni, mint aki egy filmben él. Soha sem lenne semmi gondom.. soha, ebben a kibaszott világban. és minden történetemnek happy end lenne a vége. Most nem tudom hol is tartok valójában. Egy biztos. Két dolognak ezen az átkozott világon ára van; a boldogságnak, és az időnek.
"Én vagyok az a lány, aki gondolkodás nélkül hátrahagyna mindent, csak hogy 10 percre láthasson. Akit nem érdekelne, hogy lekési a járatát, csak hogy meg tudjon inni veled valamit. Aki átszelné az egész várost egy ölelésedért. Akinek minden nap apró kis beszélgetések játszódnak le a fejében veled. Aki akaratlanul is mosolyog, ha mosolyogni lát. Aki a te szemeidet keresi elsőként a tömegben. Akit egy pillantásoddal olyan zavarba hozol, mint senki más. Aki ennek ellenére mindenével azon van, hogy elfelejtsen téged, de mégis mérhetetlen boldogság tör rá amikor írsz, mert hirtelen újra reményt adsz, hogy talán te is hasonlóan érzel iránta."
Na jó, kezdjük inkább az elején.
Ma megint sok dolgon kattogott az agyam. Egyre inkább kezdek mélypontra kerülni, de még fogalmam sincs hogyan is mászhatnék ki ebből, ha mindig rásegítenek valami hülyeséggel. Ma is újabb pletykákat hallottam a suliban, mondjuk már fel sem veszem őket. Egy pletykát nem lehet megcáfolni. Hamarosan lesz más témájuk. Sokszor elgondolkozom viszont azon, hogy mikor is rontottam el ennyire a dolgokat, hogy én vagyok az egyik fő téma az iskolában. Talán az iskolai bulin kezdődhetett az egész. Egy hülye kis félreértés és máris nagy hírnevet szerezhetsz magadnak az iskolában. Nagyszerű.
A másik dolog, pedig az, hogy szerencsétlen vagyok a szerelemben. Mindig is vonzódtam a rosszfiúkhoz, de nem tudom miért. Kicsit félek ettől az egésztől. Össze kéne szednem magam. És el kéne felejtenem...
Talán eddig magamnak sem vallottam be, de érzek iránta valamit. Érzem, azt a bizonyos érzést. Mindig őt keresem a tömegben. Sokszor odapillantok félszemmel, hogy engem bámulhat-e éppen, vagy hogyan néz rám. Elgondolkozom, hogy mi járhat a fejében? És próbálom átvenni az irányítást, mint régen másoknál, de vele más. Nála nem érzem magam akkora játékosnak, inkább én kapom az áldozat szerepét. Kerülnöm kéne.
"Még harcol ellened az egyik énem a másikkal. Úgy tűnik most is éppen zuhanok feléd és előre fáj a vége. Csukd be a szemed, ne lásd a tegnapunkat és velem se mást. Menni hagylak, pedig több kell belőled, mert a hétköznapok itt megölnek, mikor hozzád bújnék előled, de csak zuhanok feléd, el se képzeld mit tesz velem a sok apró részlet. Elkábító szeretettel visszaélsz te is, mint minden ember. Mit szeretnél, mit szeressek benned?" - soha sem tudhatod meg, mit érzek valójában.
- szoffancs.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése